"Sasvim sam miran. Neka dodju mjeseci i godine, neće mi ništa uzeti, ne mogu mi ništa uzeti. Tako sam usamljen i bez nikakve nade da mogu bez straha da ih očekujem. Život koji me je proveo kroz ove godine, još je u mojim rukama i očima. Da li sam ga savladao, to ne znam. Ali on će, dokle god bude postojao, tražiti sebi put, htjelo ili ne htejlo ono što u meni kaže "ja"

Erich Maria Remarqe

...onoj čije je ime suvišno napisati na papiru, jer zauvjek je usječeno u srcu......

 ...baš tako. Posvećujem ovu stranicu osobi čiji lik nikada nije izblijedio u mom umu i u mom srcu.Unatoč godinama pojavi se svakog onog trenutka kada zatvorim oči. Poput duha iz boce, Aladina, priča iz djetinjstva i dobrih šumskih vila. Znam da ovakvi snovi i prizori velikih pečurki, zečeva sa leptir mašnama i velikim cilindrima na glavi, medvjedića u vagonima šumske željeznice, kočija što ih vuku jeleni.... ne priliče "momku" u ovim godinama. Čak i današnja djeca to sve vide u sasvim drugačijem svijetlu. Ali, ali opet mišljenja sam da u tom čudesnom svijetu kojeg  stvaramo oko sebe ili u našoj mašti, možemo naći neku vrstu tihog zadovoljstva, bar na trenutak pobjeći iz svakodnevne stvarnosti. Mene, često, taj svijet vrati u davne stepe, ravnice, u šume sjevera. Uvijek, nanovo, rodi neki salaš u meni, neku davnu sreću, neku idilu prožetu prvim pahuljama nad ravnicom. Budi osjećaj u meni da sam tamo zauvjek "zarobljen".

Zlobnici bi rekli: "Vidi što se Medo pravo napušio, vidi ga šta piše...." Pa, neka kažu. Njihove riječi neće promijeniti činjenicu da smo svi mi u biti djeca ostarjele kože, preplanule od prohujalog života.

U rubrikama galerija naći ćete pretežno slike Subotice, Palića i Mostara. Proputovao sam svijeta pa mogu s ponosom reći da je malo mjesta na ovome dunjaluku poput kamenog i gordog Mostara i ravne pitome Subotice. O današnjim naraštajima koji žive u ovim mjestima ovaj put ne bih trošio riječi. Ne bih jer je ratni vihor puno toga promjenio. Ali jedan moj prijatelj reče: Nije to bitno, ratovi prolaze, ljudi ostaju...

DOBRODOŠLI NA MOJU STRANICU !

...annak, akinek a nevét nem kell leírni mert örökre be van vésve a szívembe..

 Ezt az oldalt neki szentelem, kinek a sugárzó lénye semmit sem veszett fényéből, aki még él szívemben, lelkemben. Emléke dacol az évek múlásával. Ha becsukom a szemem, máris megjelenik, előlép, akár a jó szellem Aladin lámpájából, a gyermekori tündérmesékből. Tudom, hogy az óriás gombák,   a csokornyakkendős és cilinderes nyulak, az erdei vasúton utazó macik, rénszarvasok röpítette szánok…   már nem illenek koromhoz. Hisz a mai gyerekek is már másképen éreznek, gondolkodnak. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a csodálatos világban, melyet magunk körül vagy képzeletünkben teremtünk, megtalálhatjuk   a csendes megnyugvást, lényünket kitöltő elégedettséget, s néhány percre megszökhetünk  a hétköznapok szürkeségétől. Engem ez a világ gyakran visszavisz az ősi alföldi sztyeppékre, és az északi erdőkbe. Mindig újból elökerül egy tanya bennem, egy rég elmúlt öröm és idill. Azt az érzést kelti bennem, hogy örökre ott maradtam "bezárva".

    A rosszakaróim  mondhatják: „Nézd, Mackó mennyire felborzolta magát, mit ír össze-vissza.." Hadd mondják. Az ő szavuk nem fogja megváltoztatni a valót,  hogy mindnyájan gyerekek vagyunk vénülő ráncokkal az arcunkon, tarkítva  bőrünket az élet viharai cserzették.

A galériában  elsősorban   szabadkai, palicsi és mosztári képek vannak. Mivel átutaztam a világot büszkén állíthatom, hogy kevés olyan hely van mint, amilyen a karsztos , büszke Mosztár és a szelíd alföldi Szabadka. Jelenlegi lakosaira  most   nem pazarolnám a szavakat. Nem, mivel a háborús évek sok mindent megváltoztattak. De ahogy az egyik barátom   mondta: Ez nem fontos, a háború elmúlik, de az emberek megmaradnak...

ISTEN HOZOTT AZ OLDALAMRA!

...Ihr,den ihre Name aufzuschreiben wahre überflussig,weil es für immer im Hertzen eingetragen ist...

...Genau so.Ich widme diese Seite einer Person desen Gesicht nie aus meinem Herzen
und Meiner Seele verblasst ist. Troz den Jahren taucht es immer wieder auf, wenn ich die Augen schliesse. So wie der Gaist aus der Kanne,Alladin,...so wie all die Kindergeschichten von der Gute Fee.Ich weiss das diese Traume und Erscheinungen von reisen Pilzen, Hasen die aus dem Mageirzylinder heraus hüpfen, Baren im Eisenbahn,Kütschen die von den Hirschen gezogen werden...all das gehört nicht einem „Jungen“ in disem Alter.Sogar die Kinder von heute sehen es in einem ganz anderem Licht. Bin aber der Mienung das wir in diser Wunderwelt die wir uns selber einbildern oder in unseren Gedanken erfrinden,dort finden wir eine stille Zufriedenheit, und konnen fur kurze Momente aus der Wirklicheit fluchten. Mich,des oftern,versetzen diese Gedanken in weite Stepen,auf die Wiesen oder in die Walder im Norden.Oft,und immer von neunem erbluht etwas in mir,ein weiterlebtes glück eine Idyle die mit ersten Schneeflocken über einem Tahl zu verbinden ist. Dort fühle ich mich für immer „gefangen“.

Die Bösezungen wurden sagen „Kuck dir mal an wie der Bar vollgekifft ist, sieh mal an was der schreibt...“ Na und,sollen sie eben sagen.Ihre Worter werden an der Tatsache sowiso nich andern. Und die ist es eben,das wir alle Kinder sind die in erwachsener Haut stecken. Die mit den Jahren Namlich verbraunt und verwalkt ist.

In der Galerie finden Sie überwiegend Fotos von Subotica, Palic und Mostar. Bin viel verreist und kann mit Stolz behaupten,das kaum ein Ort auf dieser Welt aus dem Gestein so stolz hervorragt wie Mostar,oder das eine Ebene so zahm ist wie Subotica. Über die Leute die zurzeit die Orte Bewohnen mochte ich nicht sagen,nicht dieses Mal. Von Kriege werweht,sieht es sowiso anderes aus. Aber wie mein Freund sagte:"Macht nicht, der Krieg vergeht, die Leute bleiben..."

WILLKOMMEN AUF MEINE SEITE !

Mostar, 23.10.2005.